50 éves a Kevesuli
Rendezvénysorozat 2017 / 2018.

Tanár-diák találkozó 2017. október 27.

Az iskola nyitásának 50. évfordulója alkalmából tanár-diák találkozót rendeztünk. Az eseményen 150-nél is többen vettek részt: szeretettel üdvözölhettük volt diákjainkat és tanárainkat egyaránt.

Sirkóné Belle Ágnes köszöntötte "elődjét" Dr. Ecsedy Andornét, akinek a Montessori-módszer bevezetését köszönhetjük; Bánáti István igazgató pedig egykori diákként szólt a vendégekhez.

A látogatók megtekinthették jelenlegi diákjaink projektzáró kiállítását és a Montessori emléksarkot, felfedezhették egykori tantermeiket, majd kötetlen beszélgetésre, osztálytalálkozókra nyílt lehetõség.

Köszönjük, hogy részt vettek programunkon!

Képek...

A Kevesuli születésnapi tortái

Iskolánk 50. születésnapját 18 tortával ünnepeltük: tanulók és tanárok mindannyian az aulában gyűltünk össze egy közös születésnapi tortázásra, ahol köszöntőt énekeltünk, és meggyújtottuk a 18 tortán a 18 tűzijátékot.

A jó hangulatú ünneplésen Sirkóné Belle Ágnes igazgatóhelyettes elismerését fejezte ki a fellépőknek a gálaműsoron való szereplésért, majd minden osztály elfogyaszthatott egy csokitortát.

Képek...

Gálaműsor 2017. október 25.

Iskolánk 50 éves fennállásának méltó megünneplésére gálaműsor keretében került sor.

Az ujbuda.hu így írt az eseményről:
(itt)

"Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza utcai telephelye október 25-én.

A Kelenföld Montázs Központban tartott rendezvényen a diákok és tanáraik mellett Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő is részt vett.

A 2007 óta Montessori pedagógiai módszert alkalmazó oktatási intézmény jubileumi ünnepségét Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy az 50 éves fennállását ünneplő iskola alapintézménye a kerületi oktatásnak, megköszönte, hogy a dolgozók munkájukkal hozzájárultak a sikeres működéshez, és reményei szerint a jövőben még sok szép születésnapot ünnepelnek a Keveháza utcai diákok és tanáraik.

Sirkóné Belle Ágnes igazgatóhelyettes az intézmény korábbi vezetőjét, Kellner Dénesnét köszöntötte, aki beszédében visszaemlékezett az elmúlt évtizedekre. Bánáti István, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium igazgatója is a Keveháza utcában tanult, öregdiákként felidézte az iskola történetét.

A diákok zenés, táncos bemutatókkal, színpadi programokkal ünnepelték az elmúlt 50 évet. Az intézményben tanuló fiával együtt lépett fel Bársony Attila zenész, továbbá Novák Péter énekes-műsorvezető is meglepetéssel készült.

Az ünneplésbe a szülőket is bevonták: videofilmeket készítettek az iskoláról, segítettek az előadás díszleteinek, jelmezeinek elkészítésében, kiállítást rendeztek be a Keveháza utcai épületben az elmúlt évek kultikus tárgyaiból, illetve közreműködnek egy „50 év ízei” címmel hamarosan megjelenő receptkönyv összeállításában is."

Képek...

Gála nyitófilm

Akkor és most...

Az iskolánk 50 éves születésnapja alkalmából rendezett gálaműsor nyitófilmje a "Tovább" menüpontra kattintva megtekinthető.

A kisfilmet Kamerda Károly készítette, akinek fiai iskolánk tanulói. Köszönjük!

Tovább...

Régi idők - projektzáró kiállítás

Iskolánk alsó tagozatos osztályai a jubileumi tanévben a "Régi idők" projekt keretében tevékenykedtek.

A projekt zárása egyben a gálaműsor is volt, ahol megelevenedtek a régi korok emlékei: többek között egy kisdobosavatás, a némafilmek hangulata, a '60-as évek Metro és a '70-es évek Omega slágere...

A projektzáró kiállítás idén sem maradhatott el: a tanulók és családjaik által gyűjtött és készített tárgyakat az aulában berendezett kiállításon mutatták be.

Képek...

Élőkép az udvaron
[2017. szeptember 28.]

Iskolánk tanulói és tanárai egy napsütéses őszi délelőttön gyűltek össze az "50" élőkép megalkotására iskolánk 50. születésnapja alkalmából. A betonos udvarra felrajzolt számokban helyezkedtünk el, a fotós pedig a tetőről készítette el a felvételt. Szép közös munka volt, köszönjük minden közreműködőnek!

A kép 50 megapixeles méretben a "Tovább" menüpontra kattintva letölthető.

Tovább...

Sportnap és projektnyitó a felső tagozaton
[2017. szeptember 27.]

Nagyon szép időben, fantasztikus sportnapot tartottunk a Bikás-parkban. Váltófutás, sorverseny és különféle feladatok vérehajtása során szereztek pontokat a csapatok.

Minden csoport kreatív menetlevelekkel és szuper csatakiáltásokkal készült az idei év "Számok" projektjének megnyitójára, amely kapcsolódik az iskolánk 50 éves fennállását kísérő programsorozathoz.

Tovább...

Projektnyitás az alsó tagozatban
[2017. szeptember 14.]

Alsó tagozatos osztályaink idei közös projektje a "Régi idők" címet viseli, amely szorosan kapcsolódik az iskolánk 50 éves fennállását kísérő programsorozathoz.
A projekt indítása akadályverseny keretében zajlott, ahol a gyerekek közös bemelegítő torna után az öt-öt állomás mindegyikén régi korok játékaival ismerkedhettek meg.

Képek...

Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium
Telephely: 1119 Budapest, Keveháza utca 2. | OM: 035328
Telefon, fax: (+36 1) 204-08-54 | E-mail: kevehaza@freemail.hu