Montessori emléksarok 2012.
Iskolánkban a 2007/2008-as tanévtől Montessori-szellemű oktatás-nevelés folyik. Az alsós tanítók elhatározták, hogy egy emléksarkot hoznak létre, ahol bemutatják Maria Montessori életét és Méhes Vera, a magyar Montessori mozgalom újraalapítójának munkásságát képeken, tablókon.
Iskolánk első emeleti kiállításán fényképek mutatták azokat az osztályokat a tanító nénikkel együtt, akik Montessori-módszerrel tanulnak. A vitrinekben Montessori eszközök kerültek kiállításra, melyek többségét a tanítók készítették. A kiállítás különlegességei az ajándékba kapott bútorok (asztalok, székek, szekrények), és azok az eredeti eszközök, melyeket egy 80 évvel ezelőtt működő Montessori óvodában használtak. Iskolánk azért kapta meg ezeket az ereklyéket Pór Mátyástól, mert unokái iskolánk tanulói.
Március 14-én ünnepség keretében nyitottuk meg az emléksarkot. A 2. c osztály zenés-táncos megnyitója után Ecsedy Andorné köszöntötte a tanulókat, majd Pór Mátyás mesélt a bútorok történetéről és arról a rokonukról, aki ezeket a bútorokat tervezte és készíttette az óvodájába, s óvónőként Montessori-szellemben nevelt már 8 évtizeddel ezelőtt. Az osztályok egy-egy tanulója elmondta, hogy miért szeret ebbe az iskolába járni.
Ünnepségünket megtisztelte Stefán Mariann, a Magyarországi Montessori Egyesület elnöke, aki méltatta az iskolánkban folyó kiváló munkát.
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium
Telephely: 1119 Budapest, Keveháza utca 2. | OM: 035328
Telefon, fax: (+36 1) 204-08-54 | E-mail: kevehaza@freemail.hu