I. Újbudai Szépíró Verseny [2011. november 22.]
Király Nóra, Újbuda önkormányzati képviselő asszony
„Szépíró” versenyt hirdetett a kerületi iskolák 2.-4. osztályos tanulói számára.
A pályázóknak egy-egy, a karácsonnyal kapcsolatos verset kellett lemásolniuk kézírással.
A felhívásra több, mint 300 pályamunka érkezett.
A zsűri a beérkezett munkákat 5 szempont szerint értékelte: versválasztás, szépírás, helyesírás, betűkapcsolás,
kivitelezés. Három kategóriában [1., 2. és 3. osztályosok] hirdettek eredményt.
A harmadikosok versenyében iskolánk tanulója,
Knódel Gergő 3.d osztályos tanuló I. helyezést ért el.
A Szent Imre Gimnázium dísztermében rendezett díjátadó ünnepségen
a nyerteseknek Király Nóra mellett a polgármester, dr. Hoffmann Tamás gratulált,
és a díjakat a zsűritagok közül Pósa Zoltán, József Attila-díjas író, költő adta át.
A győztesek munkáját karácsonykor képeslapként küldik a környéken élő egyedülálló nyugdíjasoknak.
Gratulálunk!